Liba sült egyszerűen:
Elkészítési idő: kb 4 óra (annyi óra, ahány kg a liba)
Hozzávalók:
• 1 db 4 kg konyhakész liba
• só
• bors
• majoránna
• kevés víz
• 6-8 gerezd fokhagyma
• 1 alma
• 1 vöröshagyma
A konyhakész libát előkészítjük a sütéshez: sóval, borssal és majoránnával bedörzsöljük a teste kívül és belül. Fokhagymát tettem a húsra és mellé is. A belsejébe egy hámozott almát és egy vöröshagymát tettem (1-4 képek). Kicsi vizet öntöttem a sütőtálba, és fedő (alufólia ) alatt a közepesen meleg sütőben 1 óra hosszat sütöttem.
1 óra elteltével megnéztem a libát (5.fotó), ellenőriztem a sütőtálban lévő víz mennyiségét (csak néhány ujjnyi legyen alatt), és fedő nélkül még 3 óráig sütöttem.
Az utolsó fél órában (7-9. kép) többször locsoltam a saját zsírjával, és szép pirosra sütöttem.
Almában sült libamáj
Hozzávalók:
20 dkg hízott libamáj
8 szép alma
5 tojás
3 kávéskanál calvados
3 dl tej
diónyi vaj
só
frissen őrölt bors
Elkészítés:
1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
2. Az almák kalapját levágjuk, majd egy kanál segítségével kivájjuk a belsejét úgy, hogy körben 1 cm hús maradjon. Kevés vajat teszünk mindegyik üregbe, sózzuk, borsozzuk, és 5-7 perc alatt elősütjük az almákat a sütőben.
3. Közben előkészítjük a libamájat. A májat apróra kockázzuk. A tejet felforraljuk, hozzáadjuk a májat, 2-3 percig még a tűzön hagyjuk, majd lehúzzuk. Turmixba öntjük, pürésítjük, közben hozzáadjuk a tojásokat és a calvadost.
4. Az almákat kivesszük a sütőből, és szűrön keresztül megtöltjük a májas keverékkel. A kalapokat most nem az almákra, hanem melléjük tesszük. Visszatoljuk a sütőbe 30-35 percre.
5. Tálaláskor a kalapokat az almákra tesszük, és még forrón kínáljuk.
Almás libacomb
Hozzávalók:
6 db libacomb
2 db alma
só
Elkészítés:
1.) A libacombokat fazékba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi, sózzuk, feltesszük főni, majd a forrástól számított 1,5 óra után levesszük a tűzhelyről. Kicsit hagyjuk hűlni, majd kivesszük a combokat.
2.) A combok bőrét finoman megelemeljük, és 1-1 vékony szelet almát töltünk alá. A főzőlé tetejéről leszedett és kissé kisütött zsírral meglocsoljuk a tepsi alját és a húsok tetejét, majd alufólia alatt 200 fokra előmelegített sütőben 1,5 órát sütjük.
3.) A fólia eltávolítása után légkeverésre állítjuk a sütőt, és még kb. 25-30 percig pirítjuk a combokat. Párolt káposztával és burgonyával tálaljuk.
Megjegyzés:
A főzőlevet leveszöldséggel dúsítva kitűnő libalevest készíthetünk.
Babos libacomb
Hozzávalók:
40 dkg fehér gyöngybab
4 db kisebb libacomb
5 evőkanál olaj
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 púpozott kiskanál pirospaprika
1 csapott evőkanál só
1 mokkáskanál őrölt bors
1 evőkanál liszt
Elkészítés:
A babot a főzést megelőző éjszakára hideg vízbe áztatjuk, majd leszűrjük.
A libacombok bőrét lehúzzuk. A húsokat az olajon körös-körül megpirítjuk, lecsöpögtetve félretesszük.
Olajban - vagy a bőrből kisütött zsíron - a finomra aprított hagymát és fokhagymát megfuttatjuk, a pirospaprikát rászórjuk, a babot a hússal együtt hozzáadjuk, és annyi vízzel öntjük föl, amennyi jól ellepi. Megsózzuk, megborsozzuk, nagy lángon
fölforraljuk. Utána lefedjük, és kis lángon puhára pároljuk.
Amikor kész, a húst kiemeljük, a babot 10 percig pihentetjük. Ezalatt a zsírja feljön a tetejére. Ekkor az ételt lisztszórással besűrítjük, a lisztet a zsírba szórjuk, amit az 1 perc alatt magába szív. Utána 2-3 percig forraljuk, végül a hússal tálaljuk
Ha gyöngytyúkot szeretne főzni, sütni:
Gyöngytyúk capital- módra receptje
2 gyöngytyúk
1 fej vöröshagyma
15 dkg gomba
10 dkg füstölt szalonna
3 dl fehér bor
3 dkg vaj vagy 1 evőkanál olaj
1 csokor petrezselyem
só
bors
A húst kicsontozzuk, kisebb cikkekre aprítsuk, és vajjal kikent lábasba egymás fölé tesszük. A hússzeletek közé finomra vágott petrezselymet, apróra vágott vöröshagymát, és felszeletelt gombát teszünk, sóval, borssal ízesítjük. Tetejére füstölszalonna-szeleteket borítunk, meglocsoljuk a borral, és betakarva szépen lassan megpároljuk.
Gyöngytyúkpecsenye receptje
1 megtisztított gyöngytyúk
só
majoránna
vékony szeletelt bacon
olaj
A gyöngytyúkot kívül-belül sóval, a belsejét majoránnával is bedörzsöljük. Bevagdossuk, és szalonnaszeleteket tűzünk bele. Nagy tepsibe fektetjük, és kenjük meg olajjal. Sütőben szépen lassan jól átsütjük. Közben többször leöntjük. Félidőben félbevágott krumplit tehetünk köré, együtt sülhet vele
Sáfrányos gyöngytyúkleves daragaluskával receptje
Sáfrányos gyöngytyúkleves daragaluskával Hozzávalók: 1 db gyöngytyúk, 25 dkg tisztított leveszöldség, 1 db paradicsom, 1 db paprika, 1 db vöröshagyma, 2 csomó petrezselyemzöldje, 2 g sáfrányos szeklice, 2 g egész bors, só. A daragaluskához: 10 dkg búzadara, 5 dkg liba- vagy sertészsír, 1 db tojás, só
Elkészítés: A tisztított, megmosott gyöngytyúkot földaraboljuk, és picilékjával együtt hideg vízben fölelhelyezzük fôni. Ha már forró, többször lehabozzuk. Ezután elhelyezzük bele a zöldségeket, a borsot, a sót, a megmosott és kétfelévágott, platnin pirított héjas vöröshagymát, valamint a sáfrányt. Lassan, gyöngyözô forrással - kb. 2-3 óra alatt - készre fôzzük. Ha a hús puha leszt, lehúzzuk a tûzrôl, kb. 20 percig hagyjuk ülepedni, majd leszûrjük. A levest tálban, húsával (esetleg a benne fôtt zöldségekkel) tálalom. Betétnek daragaluskát teszünk bele. A daragaluskez elkészültítése: A zsiradékot az egész tojással jó habosra kivegyítjük. Ezután beleszórjuk a darát, megsózzuk. A kapott masszát fakanállal alaposan összedolgozzuk, és kb. egy órát a hûtôben pihentetjük. Vizes evôkanállal pici galuskákat szaggatunk belôle, és sózott vízben kifôzzük. Vigyázzunk: nem szabad nagyon forrnia! A végén a tûzrôl levesszük az edényt, és fedô alatt, víz hozzádása nélkül hagyjuk puha leszni. Elkészítési idô: 90 perc Ajánlott ital: mátraaljai olaszrizling,
Gyöngytyúk fóliában
Hozzávalók 4 személyre:
1 gyöngytyúk
1 gerezd fokhagyma
1 savanykás alma
1 mokkáskanál szárított zsálya
10 szelet bacon szalonna
2 evőkanál olaj
alufólia
Elkészítés:
A gyöngytyúkot megtisztítjuk, megmossuk, kívül-belül megsózzuk. A fokhagymát megtisztítjuk, átnyomjuk. Az almát megmossuk, késsel megszurkáljuk.
A tyúk belsejébe tesszük a fokhagymát, a zsályát, kevés borsot, és az almát. A szalonnával kívülről megtűzdeljük a tyúkot. Nagy alufóliadarabot megkenünk olajjal, belecsomagoljuk a tyúkot, és a sütőben 200 fokon kb. másfél órát sütjük.
Megjegyzés:
Héjában főtt/sült burgonyát kínáljunk hozzá.
Gyöngytyúkleves
Hozzávalók:
1 db fiatal gyöngytyúk (1,3 kg)
4 db sárgarépa
4 db fehérrépa
1 db karalábé
1 db zellergumó
1 csokor zellerlevél
1 csokor petrezselyemlevél
1 darabka kelkáposzta
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
8 szem egész feketebors
1 db paradicsom
1 db zöldpaprika
8 szem borókabogyó
só
őrölt chili
1 db kisebb babérlevél
Elkészítés:
A gyöngytyúkot megmossuk, feldaraboljuk és a hagymákkal, fűszerekkel hideg vízben feltesszük főni. Kb. 2 órát főzzük, majd hozzáadjuk a zöldségeket is, és további fél órán át főzzük.
Vadkacsa ételek:
Csodálatos vadkacsa-leves
Hozzávalók:
1 vadkacsa,
50 dkg vegyes idényzöldség,
1 nagy fej vöröshagyma,
4 húsleveskocka,
1 dl morzsolt csemegekukorica,
1 dl vörösbor,
1 dl tejföl,
5 dkg füstölt szalonna,
1 csapott evőkanál liszt,
3 szem szegfűszeg és szegfűbors,
1-1 szál zellerzöld és lestyánzöld,
1 csokor kapor,
1 csokor petrezselyemzöld,
10 szem egész fekete bors,
2 szem borókabogyó,
késhegynyi piros fűszerpaprika,
ízlés szerint só.
A vadkacsát igen gondos tisztítás után darabjaira vágom.
(A tolltokokat mind egy szálig kihúzogatom a bőréből, vagy nagyon tokos bőr esetén
inkább lenyúzom.) Az apró kockákra metélt füstölt szalonna kiolvasztott zsírján
üvegesre fonnyasztom a megtisztított és finomra vagdalt vöröshagymát,
majd a kacsadarabokat is rátéve, mindkét felüket hirtelen lepirítom.
Ezután ráöntök 2,5 1 vizet. Beleteszem a húsleveskockákat.
Az összes fűszert egy teatojásba téve, belelógatom a levesbe.
A leves elkészülte után így könnyűszerrel kivehető egyben az egész, a darabos fűszereket
nem kell "halászni". A levest felforralom, majd először fedő nélkül főzöm.
Megvárom, amíg a habját elfövi (nem szedem le a habot), ezután kis lángon,
fedő alatt puhára főzöm a húst. Leszűrve a levet, beleteszem a közben megtisztított
és kis hasábokra vagdalt zöldséget és a szemes kukoricát.
(Lehet főtt konzerv kukorica is, ezt azonban csak a leves elkészülte után teszem bele.)
A kicsontozott vadkacsahúst metéltre vágva rakom a fazékba.
A bort, a tejszínt és a tejfölt a liszttel simára keverem, beleöntöm a forrásban
lévő levesbe, és folytonos keverés közben jól kiforralom.
Megkóstolom, s ha szükséges, kevés sóval utána ízesítem, és nagyon apró (mogyorónyi)
burgonyagombóckákat főzök bele.
Rendkívül ízletes, tartalmas leves.
Forralt boros vadkacsa
Hozzávalók:
4-6 vadkacsacomb,
0,5 l fehérbor,
2-3 szegfűszeg,
néhány egész fahéj,
1 kis csokor citromfű,
10 dkg füstölt szalonna,
só, bors, ízlés szerint,
5 dkg vaj,
1 evőkanál liszt.
A megtisztított, megmosott kacsacombokat előkészítjük.
A zsíros bőrt bevagdaljuk, és gyengén besózzuk. A fehérbort a szegfűszeggel, fahéjjal,
citromfűvel felforrósítjuk. Ezzel öntjük le az előkészített combokat és hagyjuk benne kihűlni.
Kiemeljük a húst, megtűzdeljük a szalonnával, és őrölt borssal ízesítjük.
Sütőedénybe tesszük, és az olvasztott vajjal leöntjük.
A fűszeres borból is öntünk alá egy keveset.
Lefedjük, és sütőben sütjük, közben a borral időnként meglocsoljuk.
Piros-ropogósra sütjük. A megsült húsdarabokat kiszedjük, melegen tartjuk.
A levet egy kevés liszttel besűrítjük, átszűrjük, és mártásnak forraljuk.
A fűszeres borral még ízesítjük. Burgonya krokettel és párolt káposztával tálaljuk.
A mártást külön edényben adjuk az asztalra.
Gombás vadkacsa
Hozzávalók:
5 db vadkacsa,
4 dkg só,
2 dl olaj,
15 dkg karotta,
15 dkg gyökér,
10 dkg hagyma,
3 dkg fokhagyma,
10 dkg zeller,
0,4 dkg bors,
1 db babérlevél,
0,2 dkg kakukkfű,
7 dkg paradicsompüré,
5 dkg liszt,
4 dl vörösbor,
50 dkg champignon gomba,
10 dkg vaj.
A szépen megtisztított vadkacsát sózzuk, forró olajban átsütjük.
A zöldségeket összevágjuk, a fűszerekkel együtt lábasba tesszük, ráhelyezzük a vadkacsákat.
Kevés vízzel, fedő alatt, sütőben puhára pároljuk.
A kacsákat kicsontozzuk, feldaraboljuk.
A zöldségen paradicsompürét pirítunk, majd lisztet teszünk hozzá.
Ráöntjük a bort, a vörösbormártást átpasszírozzuk. A champignon gombát vajon lepároljuk,
rátesszük a mártást, a kacsadarabokat és egybeforraljuk.
Burgonyakrokettel tálaljuk.
Párolt vadkacsa
Hozzávalók:
1 vadkacsa,
10 dkg füstölt szalonna,
25 dkg vegyes zöldség,
1 vöröshagyma,
2 dl vörös bor,
8 dkg zsír,
2 dl tejföl,
1 mokkáskanál mustár,
1 babérlevél,
1 evőkanál cukor,
1/2 citrom,
1 evőkanál liszt,
só, bors.
A lenyúzott kacsát kiáztatjuk, megsózzuk, és szalonnacsíkokkal megtűzdeljük.
A karikára vágott vegyes zöldséget, és hagymát a fele zsírban, tepsiben megpirítjuk,
hozzáadjuk a citromhéjat, babérlevelet, rárakjuk a kacsát, és a megforrósított zsírral
leöntjük. Kevés vizet és vörös bort is öntünk alá, és gyakori öntözés
közben puhára - de pirosra - sütjük. Ha a hús teljesen megpuhult, deszkára szedjük.
A zöldséget levével együtt áttörjük, hozzátesszük a megpirított cukrot,
meghintjük liszttel, elkeverjük, és kevés vízzel felengedjük.
Tejföllel, mustárral, citromlével ízesítjük. A kacsát felszeleteljük, belerakjuk
a mártásba és felforraljuk.
A húst tálra tesszük, pár kanálka mártást öntünk alá és burgonyafánkkal vagy krokettel tálaljuk.
A többi mártást külön csészében adjuk hozzá.
Párolt vadkacsa tejfelesen
Hozzávalók:
1-2 db vadkacsa,
3 dkg só,
10 dkg zsír,
20 dkg vegyes zöldség,
15 dkg vöröshagyma,
2 g törött bors,
15 dkg füstölt szalonna,
1 db babérlevél,
10 dkg liszt,
2 dl fehérbor,
1 gerezd fokhagyma,
1 citrom,
2 dl tejfel,
5 dkg mustár.
A megtisztított vadkacsát megsózzuk, borssal meghintjük.
Egy megfelelő lábast zsírral kikenve, beletesszük a karikára vágott hagymát, zöldséget,
valamint a babérlevelet, a szalonnát, fokhagymát és a borsot.
A kacsát beletéve a sütőbe 15- 20 percig sütjük.
Kivéve a sütőből, ha kissé kihűlt levesszük a vadkacsa két combját és a mellét két részben
lefejtjük. A gerincrészt kisebb darabokra vágva a zöldségre tesszük.
A zöldségre egy kis lisztet hintünk, a sütőben kissé megpirítjuk,
feleresztjük 2 dl fehérborral és 2-3 dl levessel vagy vízzel, hogy ritka mártást kapjunk.
Ha a mártás forr, beletesszük a combokat, melleket és fedő alatt, néha megkeverve,
sütőben lassan pároljuk. Ha a hús megpuhult, kiszedjük a mártásból.
A mártáshoz 1 citrom héját és a tejfelt hozzáadjuk, és néhány percig forrni hagyjuk,
majd átszűrve, beletesszük a vadkacsahúst, fűszerezésnél legyünk tekintettel a vadkacsa
hal ízének tompítására.
Párolt rizzsel tálaljuk.
Vadkacsa sülve
Hozzávalók:
vadkacsa 2 db,
szalonna 10 dkg,
zsír 15 dkg,
hagyma 1 db,
babérlevél 2-3 db,
bors 5 szem,
só késhegynyi.
A szarvashúst jól megmossuk, zsírban minden oldalát elősütjük,
és hozzáadva a fenti fűszereket, karikára vágott zöldségféléket, rövid lében pároljuk,
mindig csak kevés vörösbort adva alá. Ha megpuhult, a húst levéből kiszedjük,
kicsontozzuk és egyforma darabokra vágjuk.
A visszamaradt zöldségeket felöntjük egy liter húslével (vagy vízzel), hozzátesszük
a csontokat, és kb. fél óráig főzzük.
Közben egy lábosban a vajat felmelegítjük, a finomra vágott vörös-hagymát megpirítjuk benne,
meghintjük liszttel, ezzel is rövid ideig pirítjuk, majd rászűrjük a hús párolólevét.
Jól kiforraljuk, lezsírozzuk, utoljára elkeverjük benne a vért, majd hozzátesszük a húst,
és egy ideig együtt pároljuk még.
Ha vért nem sikerül beszereznünk, 50 g helyett 100g lisztet vegyünk.
Zsemlegombócot adhatunk hozzá.
Almás kacsa narancsmártással
Hozzávalók:
1 egész pecsenyekacsa
2 darab alma
2 nagyobb vöröshagyma
kb. 2 kávéskanál majoranna
1 dl vörösbor
A mártáshoz:
2 darab kisebb narancs
1 citrom
2 dl bor
4-5 szem szegfűszeg
késhegynyi őrölt fahéj
kevés mustár
ízlés szerint chili
2 evőkanál ribizliíz
Elkészítés:
Az alaposan megmosott kacsa mellét beirdaljuk. A meghámozott, kis kockára vágott almát összevegyítjük a karikára vágott hagymával, és a kacsa enyhén sózott, borsozott, majorannával bedörzsölt hasüregébe töltjük.
Lefedhető kacsasütőbe vagy römertopf edényben tesszük, aláöntjük a bort, és 180 fokos sütőben kb. 60-80 percig sütjük, közben locsoljuk meg néhányszor a már kisült zsírjával, hogy szép színt kapjon. Ha nem pirul kellőképpen, fedő nélkül is süssük még 10 percig.
Amíg a kacsa sül, készítsük el a mártást. A borban főzzük puhára a narancsok és a citrom vékony csíkokra vágott, fehér belsejétől megtisztított héját, szegfűszeg és fahéj hozzáadásával. Ha megpuhult, adjuk hozzá a narancsok és a citrom levét kávés- vagy evőkanálnyi mustárt /ízlés szerint/, késhegynyi chilit, s végül a ribizliízt is. Keverjük össze, hűtsük le.
A tetszőleges körettel melegen tálalt kacsa mellé a mártást hidegen kínáljuk.
Almával töltött kacsa
Hozzávalók:
1 kacsa
75 dkg savanyú alma
só
Elkészítés:
A sütéshez előkészített kacsát kívül-belül alaposan megsózzuk, hasüregét megtöltjük a meghámozott, cikkekre vágott almával. A nyílást betűzzük. A kacsát háttal lefelé serpenyőbe tesszük, hozzáöntünk fél pohár vizet, és forró sütőben, időnként a kisült zsírral öntözve puhára, piros-ropogósra sütjük. Amikor elkészült, hasüregéből az almát kiszedjük, s tálaláskor a fölszeletelt kacsadarabok köré rakjuk.
Baconös kacsasült
Hozzávalók:
2–2,5 kg-os kacsa
só
ételízesítő
őrölt pirospaprika
őrölt kömény
őrölt feketebors
morzsolt majoranna
30 dkg baconszalonna
2-3 fej lilahagyma
4-5 szál sárgarépa
pici vörösbor vagy sör
Elkészítés:
A kacsát szétdaraboljuk, a mellcsontról a húst lefejtjük. A mellcsontból és az aprólékából (a
szárnya végét is érdemes levágni) nagyon finom levest lehet készíteni. A zsírosabb bőröket kisüthetjük tepertőnek.
A húsosabb részeket behasogatjuk, a mellet felszeleteljük (egyébként vastag lesz), majd egyenként megszórjuk sóval.
Készítünk egy fűszerkeveréket pirospaprika, őrölt kömény, bors, ételízesítő és majoranna keverékéből. Ezzel a fűszerkeverékkel beszórjuk a húsdarabokat.
A tepsi aljára helyezünk néhány szelet szalonnát. A hagymát és a sárgarépát karikára vágjuk, majd kevés ételízesítővel megszórjuk, ráteszünk baconszeleteket, utána rárakjuk a húst, majd erre is szalonna kerül.
Kevés vizet aláöntünk, beborítjuk alufóliával, és forró sütőben puhára pároljuk.
Ha megpuhult, levesszük az alufóliát, 1-2 kanál sört vagy vörösbort lehet rá locsolni, és ropogósra sütjük. A sütési idő függ a kacsa „életkorától”.
Egyben sült kacsa
Hozzávalók:
1 db pecsenye kacsa
só
őrölt fehérbors
2 evőkanál méz
2 dl húsleves vagy alaplé
2 fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
Elkészítés:
A kacsát megtisztítjuk, alaposan megmossuk. Kívül-belül megsózzuk. A belsejét fűszerezzük majoránnával és borssal.
A hagymákat megtisztítjuk, a vöröshagymát negyedekbe vágjuk. A kacsát tepsibe tesszük, mellé rakjuk a vöröshagymákat és a fokhagymagerezdeket. Aláöntjük a húslevest és a mézet.
A tepsit lefóliázzuk, és előmelegített sütőbe tesszük 1-1,5 órára. Levesszük a fóliát, és sűrűn locsolgatva szép pirosra sütjük.
Aszaltszilvás pulykacomb
Hozzávalók:
2 pulykacomb /csonttal/
kb. 10 szem aszaltszilva
4 szelet vékony bacon
só
a sütéshez olaj
kevés vörösbor
Elkészítés:
A pulykacomb bőrét felfejtem a csont tetejéig és a húst a csont körül levágom. A csont köré helyezem az aszalt szilvát és a szalonnát, a húst kissé megborsozom, igen enyhén sózom, mert a szalonna sós. Ezek után a húst visszateszem a csont köré, ráhúzom a bőrt, így ismét comb formájú lesz. Kevés olajjal tepsibe teszem, aláöntök kb. 1 dl vörösbort, és lefedve lassú tűzön sütöm kb. 50 percig. Ezután fedél nélkül megpirítom a tetejét, hogy a bőre jó ropogós legyen. Én krumplipürével és almakompóttal szeretem, de savanyúsággal is finom.
Tárkonyos pulykaraguleves
Hozzávalók:
50 dkg pulykamell
1 fej vöröshagyma
1 l húslevesalap
fél citrom
2 marék zöldborsó
10 dkg gomba
2 szál sárgarépa
1/2 dl tejszín
1/2 dl tejföl
friss tárkony
1/2 dl tárkonyecet
Elkészítés:
Az apróra vágott hagymát olajon megpárolom, majd a felkockázott pulykahúst a lábasba teszem, és addig pirítom, míg kifehéredik. Ekkor felöntöm a levessel, és hagyom főni lefedve kb. 10 percig, ekkor hozzáteszem a karikára vágott sárgarépát, és ismét főzöm pár percig. Aztán a felvágott gombát és a borsót is hozzáteszem. Sózom, borsozom, hozzáöntöm a tárkonyecetet, és ismét tovább főzöm. Közben egy kis tálkában összekeverem a tejszínt és a tejfölt, a fél citrom levét és az apróra vágott tárkonyt. Mikor a levesben minden alapanyag megpuhult és összefőttek az ízek, a tejfölös-tejszínes habarást hozzákeverem, és már tálalhatom is. Jó étvágyat!
Tejszínes-gombás pulyka
Hozzávalók:
1 kg pulyka apróhús
ízlés szerint só, bors, vegeta, borsikafû
kakukkfû
1 csomag zöldségzöldje apróra vágva
10 dkg sütőmargarin
50 dkg felaprított franciagomba
1 tasak Penne tészta
1 db tyúkhúsleves kocka
2-3 evõ
kanál liszt
Elkészítés:
Egy serpenyõben felolvasztom a margarint, beleteszem a húst, majd aranybarnára sütöm, gyorsan. Ráteszem a tyúkhúsleveskockát és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje a húst, majd lefedve fõzöm addig, amíg a víz nagy része elpárolog. Megfûszerezem (só, bors, vegeta, stb.), és ha puhára fõtt, beleteszem a petrezselyemzöldet. Kicsit rotyogtatotm, majd félreteszem. Egy másik edényben megpirítom a hagymát margarinon, ráteszem a gombát és azt is megpirítom. Ha kész, ráöntöm a húsra és visszateszem a tûzre. A tejszínt 2 evõkanál liszttel kikeverem, a húsra öntöm, majd összerottyantom az egészet. Fõtt tésztával kínálom, a tetjét meghinten nyers zöldségzöldjével.
Karácsonyi sült pulyka sonkakrémes burgonyával
Hozzávalók:
A pulykához:
1 fiatal pulyka (6-8 kg)
20 dkg füstölt bacon
só
A krumplihoz:
6 nagy fõ
tt krumpli
1 hagyma
fél liter tej
20 dkg füstölt sonka
5 dkg vaj
1 kanál õ
rölt bazsalikom
1 kanál õ
rölt petrezselyem
3 kanál sima liszt
só, bors
Elkészítés:
A pulykát dörzsöljük be kívül-belül sóval és borssal, majd borítsuk be a baconnal és kötözzük meg. Ezután süssük meg 220 fokon 50 percig. Ezután vagyük lejjebb a hõmérsékletet 180 fokra, és hagyjuk a sütõben további 3 órára. 2 és fél óra múlva szabadítsuk meg a húst a bacontól, hogy színt kaphasson. Közben készítsük el a krumplit: pirítsuk meg egy serpenyõben a hagymát és a vajat. Pár perc múlva vegyük le a tûzrõl, és adjuk hozzá a lisztet, majd apránként a tejet. Ezután tegyük vissza a serpenyõt a tûzre és kevergessük. 10 perc múlva tegyük bele a sonkát és a petrezselymet, bazsalikomot. Szeleteljük fel vastag darabokra a krumplit, és egy elõre kivajazott tepsibe tegyük, majd öntsük rá a sonkás krémet. Elõre melegített sütõben 180 fokon 15 percig sütjük.
Paprikás sült pulyka
Hozzávalók 4 személyre:
1 nagy pulykacomb (kb. 60 dkg)
25 dkg vöröshagyma
50 dkg burgonya
1 erős paprika
1 mokkáskanál pirospaprika
1 piros húsú paprika
1 sárga húsú paprika
1 zöld húsú paprika
50 dkg paradicsom
1 csokor petrezselyem
Elkészítés:
A római tálat kb. 20 percre hideg vízben áztatjuk. A pulykacombot kicsontozzuk, megmossuk, sóval, borssal bedörzsöljük. A hagymát apróra vágjuk. A burgonyát meghámozzuk, és kockákra vagdaljuk. Az erős paprikát kicsire felkockázzuk.
A burgonyát, a hagymát, az erős paprikát és a pulykacombot a római tálba tesszük, megszórjuk pirospaprikával, és lezárjuk. A hideg sütő középső rácsára tesszük. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) bekapcsoljuk, és kb. 1,5 órát sütjük a pulykát. Közben megmossuk a paprikákat, kicsumázzuk, és a húsukat kockákra vágjuk. A paradicsomot leforrázzuk, héját lehúzzuk, magjait eltávolítjuk, húsát kockákra vágjuk. A petrezselymet leöblítjük, és apróra vágjuk. A sütési idő lejárta előtt 30 perccel a húsra tesszük a paprika- és paradicsomkockákat, megszórjuk kevés petrezselyemmel. Az utolsó 10 percben fedő nélkül sütjük a húst, hogy megpiruljon. Tálaláskor felszeleteljük a pulykacombot, megszórjuk a maradék petrezselyemmel, és a zöldségekkel tálaljuk.
Tejszínben sült pulyka
Hozzávalók:
4 szelet pulykamellfilé
2 dl tejszín
2 jonatán alma
4 dkg vaj, vagy Rama,
só
fehér bors
1 evőkanál enyhe curry
Elkészítés:
A kiveregetett hússzeleteket sóval, borssal bedörzsöljük. Megforrósított vajon mindkét oldalon ropogós pirosra sütjük. Áttesszük egy tűzálló tálba. Az almát meghámozzuk, felszeleteljük és beborítjuk vele a hússzeleteket. A tejszínt sóval és curryval ízesítjük, majd a húsra öntjük. Forró sütőbe toljuk és 20 percig sütjük. Párolt rizzsel körítjük.
folytatom
Hírek
3 hetes jappi csirke 300ft/db áron eladó.
Jelenleg napos jappi csirke kapható kb 15 db 150ft/db áron
Április 5-től folyamatosan kapható, rendelhető napos és előnevelt magyar kacsa, mulárd kacsa, fehér és szürke liba, gigant gyöngyi, gigant pulyka, prlagi gyönygi és parlagi pulyka, master és farm csirke.